Rólunk


„Ha tudni akarod az utat, azokat kérdezd, akik visszafelé jönnek” (kínai közmondás)


A XXI. században teljesen természetes, ha nem rendelkezünk valamiről megfelelő információval, akkor a technika adta lehetőségekkel élve az interneten böngészve megkeressük azt.  Az is mindennaposnak számít, hogy az úti célunkhoz történő eljutást egy navigációs eszköz segítségével tervezzük meg, mely azután az odavezető út során is folyamatosan instrukciókkal lát el bennünket a legoptimálisabb előrejutás érdekében.  Az interneten található információk sokasága a gazdasági, üzleti világ szereplőit is hatékonyan tudja segíteni, e nélkül ma már egyetlen gazdasági vállalkozás sem tudna eredményesen működni.
Vannak azonban az Életnek – és így a gazdasági életnek is – olyan területei, amelyekről még a világhálón sem tudunk egyértelmű, releváns, és mindenki számára használható információkat elérni. Ezek pedig az emberi tényezők, a személyes kapcsolatok minősége, a feltüntetett adatok megbízhatósága és valódisága, valamint egyéb olyan sok további tényező, amely a felelősségteljesen gondolkodó üzletemberek, vállalkozások számára nagy jelentőséggel bírnak egy-egy üzleti döntés meghozatala során. Ezeket az információkat csak tapasztalati úton lehet beszerezni, mely valljuk be, magában hordozza a rossz döntés lehetőségét is és magas kockázattal jár. Mi a tevékenységünkkel ezt a kockázatot igyekszünk a minimálisra csökkenteni, hogy az Ön vállalkozása sikeres legyen!
Az MZK Consulting küldetése magyar és európai gazdasági vállalkozások ázsiai üzleti kapcsolatainak kiépítése és teljes körű menedzselése.
4 évvel ezelőtt a nemzetközi gazdasági és pénzügyi trendeknek megfelelően Társaságunk is megtette az első lépést a sokak számára oly vonzó, ám a kellő tapasztalatokkal nem rendelkezők számára ugyan olyan kiismerhetetlen és veszélyekkel teli úton, amely Kelet felé vezet. A többször is megtett „tízezer mérföldes” utazások eredményeképpen immár Hongkong, Kína, Makaó, India, Myanmar, Kambodzsa és Vietnám vonatkozásában is rengeteg olyan hasznos ismerettel és elengedhetetlenül fontos személyes kapcsolattal rendelkezünk melyek nélkül bármely üzleti vállalkozás kudarcra van ítélve Ázsiában.

„ A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik” (kínai közmondás)


Hozzon jó döntést már az első lépés előtt!
Legyünk az Mi az Ön gazdasági navigátora ezen a hosszú úton!
Kérjük, a következő lehetőségnél forduljon az MZK Consultinghoz!
 

Szolgáltatásaink

Számviteli szolgáltatások és adótanácsadás

Tovább

Cégszerkezet tervezés

Tovább

Ázsiai kapcsolatépítés

 
 
Tovább

Cégalapítás és menedzsment

Tovább

Marczali Zoltán

Mail: mz@mzkconsulting.eu Phone: +36 20 4443600 Tovább

Kiss Zoltán

Mail: zoltan.kiss@mzkconsulting.eu Phone: +36 20 9713301 Tovább

Hírlevél

Ha folyamatosan kapcsolatba szeretne velünk lenni, értesülni friss híreinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre! A feliratkozás bármikor visszavonható.

Keressen minket!